4. rész *Fábi?!*

...- Nyugi! Nem lesz semmi baj! - nyugtatott. Ekkor az egyik alak elrugaszkodott és rám ugrott...volna ha Fábi nem vetődik rá. Becsuktam a szemem és lerogytam a térdemre. Nem bírtam odanézni. Csak egy pisztoly dördülésének a hangját hallottam...Egyszer...Kétszer...Háromszor...A könnyeimmel küzdöttem.

- Jól vagy? - hajolt le mellém Fábi.
- I...igen...És...t...te? - szipogtam. Felnéztem és láttam, hogy körülöttünk minden csupa vér. A három holttest ott hevert a jéghideg járdán. Összeszorult a szívem.
- Nyugi. Leszámítva a vért és ezt a kis karcolást. Jól vagyok! - mondta komolyan. Ránéztem a karjára és láttam, hogy egy mély sebhely éktelenkedik rajta. (A pólója egy darabja kiszakadt.)
- Jó ég! Ez neked karcolás?! Gyere, bemegyünk! - jelentettem ki.
- Előbb a testeket összerendezem és amúgy is, nem lesz gond a szüleidnek, hogy itt vagyok? - kérdezte, miközben behúzta a halottakat egy bokorba.
- Nincsenek itthon, hajnalban jönnek meg - mondtam és betessékeltem a házba. Amíg leült a konyhaasztalhoz, előszedtem az elsősegély dobozt (Legalább van valami haszna...Most...Először...).
- Csúnya! Nem fáj? - kérdeztem miközben lehuppantam mellé.
- Meg se kottyan! - jelentette ki. (Hogy tud mindig komoly maradni?!) Ezek után levette a pólóját.
- Ömm...Te gyúrni jársz? - érdeklődtem, miközben égett az arcom.
- Ja - válaszolta. Elővettem a fertőtlenítő szert és bekentem vele a sebet. Aztán bevarrtam, körbetekertem gézzel és leragasztottam. (Tanultam elsősegélyt!)
- Köszi - mondta, felállt és elkezdett járkálni.
- Ömm...A pólód... - mutattam a ruhára és éreztem, hogy még jobban elönt a pír.
- Maradhat - jelentette ki.
- Hát...Oké... - mondtam és odamentem hozzá - Mit akartak?
- A pasik? - kérdezte. Én bólintottam - A láncodat.
- Minek nekik?! - háborodtam fel - A szüleim is, meg ezek is!
- A szüleid? - kérdezte meglepődve.
- Igen! Ezt akarják! - mérgelődtem.
- Mutasd csak! - mondta, én meg kinyitottam a medált.
- Most már értem - jelentette ki.
- Mit?! - kérdezte meghökkenve.
- Majd holnap elmondom... - titokzatoskodott.
- Fábii!!! Az ég szerelmére!!! - kiáltottam.
- Nyomás fel! - jelentette ki, én meg szót fogattam. Elmentem fürödni. Éppen fogat mostam, amikor a fiú benyitott és szó nélkül elkezdett vetkőzni.
- FÁBIII!!! TE MEG MIT CSINÁLSZ?! - ordítottam és ahogy megint megláttam, a fülem tövéig elvörösödtem.
- Fürdök. Baj? - kérdezte és folytatta a vetkőzést.
- Nem...Épp most végeztem... - jelentettem ki, kirohantam, rácsuktam az ajtót és a falnak támaszkodtam.
- Te jó isten! - mondtam és betámolyogtam a szobámba.
 Reggel 9:00-kor keltem. Láttam, hogy Fábi az ágyamon ül és a saját láncát nézegeti.
- Jesszus! Elkésünk a suliból! - kiáltottam. A fiú rám nézett és...és elmosolyodott (!), de csak egy pillanatra.
- Hétvége van! - mondta és felállt. Farmerben volt és egy ingben amit nem gombolt be. Rögtön elvörösödtem.
- Ja...Ömm...Te hol aludtál? - érdeklődtem teljesen zavartan.
- A kanapén - mutatott rá.
- Aha...Ömm...Felöltözhetnék? - kérdeztem.
- Persze... - jelentette ki és leült a kanapéra. Én értetlenül néztem rá - Elfordulok...
Miközben öltöztem rajta tartottam a szemem. Úgy döntöttem elszakadok az emótól. Fogalmam sincs miért, de úgy éreztem, már nem lesz szükség rá...Most az először vettem fel a szemüvegem. (Eddig kontakos voltam.)

- Oké! Kész vagyok! - jelentettem ki. Visszafordult, végigmért és megint elmosolyodott (!), de most egy darabig úgy maradt.
- Nocsak! Az emós lány színesben van! - gúnyolódott, felállt és körbejárt.
- Hát...Befejeztem a stílust... - motyogtam zavartan. Elpirultam, mert engem vizslatott.
- Na akkor elmeséljem? - kérdezte és mosolygott (!).
- Mit? - érdeklődtem fülig elpirulva. Elkezdett nevetni (!), megrázta a fejét és leült mellém...

Folyt. Köv.

By.: Szöszii