2. rész *A titok*

 ...Ahogy meghallottam az anyukám hangját, gyorsan kiszaladtam a szobából és becsuktam az ajtót. Ezek után rátettem a tapétát. A ládát a hátam mögé rejtettem és szembe találtam magát a szüleimmel.

- Szia kislányom - köszönt az apukám. Szerencsére mosolyogtak úgy hogy nem vettek észre semmit. Egy gyors puszit nyomtam a papám arcára és felrohantam a szobámba, szépen rejtegetve a kincset.
Amikor felértem kinyitottam a ládát és kivettem belőle egy szív alakú medált.

- Azta...Vajon mi van benne? - kérdeztem de kopogtak az ajtaján.

- Pillanat! - szóltam és gyorsan elrejtettem a ládát az ágyam alá, fölvettem a láncot és a pólóm alá dugtam - Jöhetsz!

- Szia kincsem! - köszönt az apukám - Hoztam ajándékot az útról!

Ugyanis a papám üzletember és sokat van távol.

- Köszi - mondtam. Átnyújtott egy dobozt ami nagyon régi lehetett - Hű...

- Tudtam hogy tetszeni fog! Na én most elmegyek! Jó éjt! - mondta és kiment.

- Hogy szerez apa ilyen dolgokat? - gondoltam, aztán elmentem fürdeni, végül lefeküdtem aludni.

 Másnap késve keltem. Felöltöztem, megfésülködtem, sminkeltem és rohantam a suliba. Amikor odaértem bemondtam a portán a nevem és befutottam az osztályba. Leültem a helyemre és álmosan nézetem körbe. Vagyis inkább Kristófot kerestem. Leült mellém egy lány. Barna haja volt és kék szeme.

- Ugye tudod hogy szánalmas vagy? - kérdezte lenézően.

- Miért is? - érdeklődtem unottan - Ja és ki vagy te?

- Zimonyi Dalma. Te pedig minden bizonnyal Dobai Vivien! - mondta.

- Ezt meg honnan vetted?! - néztem rá ledöbbenve.

- Én mindent tudok! - mosolygott sejtelmesen - Szóval szánalmas vagy!

- Mert? - kérdeztem.

- Hát azért mert látszik hogy belezúgtál Kristófba! - súgta.

- Nem! Dehogy! - mondtam határozottan.

- Te nagyon béna vagy! - pillantott rám lenézően és otthagyott. Sokáig gondolkoztam a szavain és végigültem a többi órát. Aztán hazamentem. Amikor bementem a házba, első dolgom volt felmenni a szobámba. Fel is mentem, benyúltam az ágyam alá és kiszedtem a ládát. Felnyitottam és kivettem a medált. Aztán kinyitottam a láncot...

Folyt. Köv.

By.: Szöszii