10. rész *Aggodalmak*

...Másnap reggel, szólt az ébresztőm. Morogva fordultam meg az ágyamban és rácsaptam az órára. Rászorítottam a fejemre a párnát. Ekkor futást hallottam és egy pillanat múlva egy test súlyát éreztem magamon. Nagyon kellemes volt, mondhatom!
- Jóóó reggelt! Iskola! - hallottam Dani vidám hangját.
Két problémája volt a reggelnek. Egy, fel kell kelni, kettő, ez a gyerek valami irtó nehéz...
- Pff...Danciii...Szállj le rólam! - kérleltem és próbáltam lelökni magamról - Felkelek, csak...
Abban a pillanatban megkönnyebbültem. Egy teher lekerült a vállamról. Szó szerint!
- Danci?! Ez még idiótább név, mint az előző! - mondta nevetve - Mostantól így kell hívnod!
- Oké...Te, kérdezhetek valamit? - tudakoltam, miközben nagy nehezen kikászálódtam az ágyból.
- Persze! - bólogatott mosolyogva.
- Hány kiló vagy? - érdeklődtem, a hátamat tapogatva, ugyan is nem éreztem.
- 72! - röhögött - De, ugye jól vagy?
- Persze...De most kimennél? - nyöszörögtem.
- Aha - mondta és így is tett.
 Elkezdtem öltözni, közben azon gondolkodtam, hogy Dani 72 kilójához, az én 48-am semmi. Amikor ezt elhatároztam és elegendő göncöt rángattam magamra, bementem a fürdőbe. Belenéztem a sminkes táskámba. Láttam, hogy nem áll módomban egy normális smink elkészítése.
- Basszus! Elfelejtettem, hogy csak fekete cuccaim vannak! - idegességemben a szám szélét harapdáltam. Hogy néznék már ki nuku sminkkel?! Nem, ezt nem engedhetem! Beletúrtam a táskába és találtam kemény két darab használható cuccot, egy fekete, legyező hatású szempillaspirált és egy Hello Kitty-s, eperízű szájfényt.
- Hm...Ez meg mit keres itt...Azt hittem minden dedós cuccot kidobtam...Na mindegy! Ez is jobb a semminél! - állapítottam meg. Miközben "sminkeltem", azon gondolkoztam, hogy vajon kívülről idiótának tűnök-e? Valószínűleg, igen. Ugyan is, ha én látnék egy lányt a tükör előtt bíbelődni, dedós szájfénnyel és magába beszélve, kiröhögném. Ezen jót nevettem. Erre Fábi megszólalt az ajtóban állva. (Egész pofás ez a hely ahhoz képest, hogy barlang!)
- Hello Kitty? Ez az új divat? - kérdezte cinikusan, olyan tipikus, Fábis, láthatatlan félmosollyal. Ami, most ha belegondolok, egész jól áll neki...
- Miért? Baj? - néztem bele a tükörbe és azt állapítottam meg, hogy viszonylag elfogadható a külsőm.
- Nem...A hercegnő végre hajlandó kilépni a fürdőből, hogy induljunk? - érdeklődött lazán.
- Mindjárt... - még egy pillantást vetettem magamra - Mehetünk.
Felkaptam az iskolatáskámat és elindultunk.
 Amikor megérkeztünk, bementünk az osztályba. Ahogy megláttam Christ, a szívem a torkomban dobogott. Nagyon jól nézett ki ma, persze mikor nem néz ki jól? Zöld szeme, sötét barna haja mögül világított. Inget és farmert viselt. Annyira menő volt, hogy ott helyben elolvadtam. Ábrándjaimból Kitti lökött ki.
- Szia! Mostanában alig beszéltünk - mondta emósan. Hát, igen. Olyan sok dolog történt, hogy nem is törődtem az én legjobb barátnőmmel.
- Jaj! Bocsi, csak annyi minden történt! Eskü, pótolom a dolgokat! - jelentettem ki és boldogan átöleltem a lányt. Ekkor odalépett mellém Chris. Kis híján elájultam.
- Szia, hercegnő! - köszönt menőn. Érdekes, hogy ő is úgy hívott, mint Fábi...Ettől, elbizonytalanodtam...Valószínűleg, a fejem is ezt sugallta, ugyanis a fiú megfogta a kezem - Jól vagy?
- Ja...Jaaa! Persze! Remekül! - válaszoltam, mosolyogva.
- Akkor jó - mondta, megcsókolt és elsétált.
- Látom, van mondanivalód...Majd még beszélünk - jelentette ki Kitti és leült a helyére. Bólogattam, még mindig vigyorogva és én is ugyan azt tettem. A mosolygásom, ami azt mutatta, hogy egy boldog és szerelmes lány vagyok, igazából elrejtette az aggodalmamat. Nem tudom miért éreztem így, de amikor Cintia néni, belépett a terembe, hogy megtartsa, a szokásos uncsi ofő órát, más is jött vele. Egy gyönyörű és menő lány, rövid barna hajjal, ugyanilyen színű szemekkel. Engem elfogott a hányinger. Nem másért, hanem a csaj látványa miatt. Aggasztott, de nagyon...
- Diákok! Bemutatom az új osztálytársatokat, Dobronay Elenát! Mondj magadról pár szót! - kérte kedvesen Cintia néni.
- Sziasztok! A nevemet már tudjátok! Most költöztünk Pestre, mert sajna az előző sulim leégett. Ennyi - mondta lazán és levágta magát egy padba.
- Elég nyomi vagy! - kibált Stella a lánynak.

- Ó! Talán a puszta jelenlétemmel megsértettem, Cicababa? Ha igen, az sajna nem érdekel! - mondta Elena gúnyosan. A fekete hajú (Festett!) kígyó erre csak annyit mondott: - Pff!!! - és a tanárnő felé fordult. Mindenki, még Dalma (!) is, a bátor lány felé nézett és egy elismerő bólintással jutalmazták. A csaj csak feltette a fejhallgatóját és a többiekre mosolygott. Én ettől annyira ledöbbentem, hogy leesett az állam. (Szó szerint!) Úgy láttam, hogy szegény ofőnknek sem tiszta a helyzet, így csak szabad foglalkozást intett és a homlokát fogva leült a székre. Én innentől kezdve egész nap Elenát figyeltem. Mit csinál, kikkel barátkozik stb. Amikor vége lett az óráknak, a teremben maradtam és összepakoltam. Nem is láttam, hogy a lány odalép a padomhoz.
- Szóval, te vagy Vivi. Fábiékkal laksz, ugye? - kérdezte, olyan természetességgel, mintha éppen az időjárásról beszélnénk. Felnéztem rá. Bámultam és csak 5 perccel később esett le, hogy ez a csaj valószínűleg, nagyon is képben van. Ráadásul, hogy Fábiánt, Fábinak hívja?! Hm...nagyon, de nagyon irritál engem ez a lány... - Na mi van? Elvitte a farkas a nyelved?
- Teeee... - ekkor annyira ledöbbentem, hogy el sem tudom mondani - Bocsi, de most mennem kell...
Elmentem. Ott hagytam a teremben és még vissza sem néztem. Még Fábit sem vártam meg. Rögtön haza siettem. Amikor megérkeztem, bementem a házba. A szobámban ledobtam a táskámat és átöltöztem. Ezután kirohantam az ajtón, de beleütköztem Daniba.
- Szia! Folytatjuk a fegyverrel lövést? - kérdezte mosolyogva.
- Öt perc... - mondtam és kirohantam. Ott valami elképesztőt láttam. Elena és Fábi...Csókolóztak...

Folyt.Köv.

By: Szöszii