15. rész *A kötelék*

(Hangulatzene: Tokio Hotel - Girl Got A Gun <--Katt a linkre! :) Nos mint láthatjátok már ki is raktam fölűre zenét, de az a részekkel folyamatosan változni fog, így annak aki esetleg később téved a blogra, ide is kirakom! :D )

...Kétségbeestem. Fábi oldalán lassan csorgott végig a vörös vér és átszínezte a ruháját. Lerogytam a fiú mellé.
- DANIII?! DANCIII!!! - kiáltoztam, mint egy őrült. A srác előtermett az egyik ajtó mögül.
A szeme kikerekedett amikor látta, hogy a tesója a földön vérzik, én meg kis boci szemekkel nézek rá.
- Mi történt?! - kérdezte, felkapta a fiút és becipelte a szobába. Lefektettük az ágyra - Mit csináltál Vivi?!
- Én...semmit...csak hát... - rebegtem. Dani kérdő tekintettel nézett rám. Itt az ideje a villám gondolkodásnak! Ha, elmondom a történetet, akkor Fábira lesz mérges a bátyja, de ha hazudok, mondjuk, hogy kóboroltam az utcán és a fiú talált rám, akkor ő megmenekül a leszúrás alól...
Ezt a gondolatmenetet kb. tíz másodperc alatt lefolytattam és készen is álltam a történet elmesélésére.
- Na? - kérdezte Dani idegesen, miközben felemelte Fábi pólóját és átkötözte a sebet. Elfordultam.
- Ömm...Tudod, elmentem tegnap itthonról...Jól elkeveredtem és felhívtam, hogy bocsánatot kérjek és hogy valószínűleg nem jövök haza, mert eltévedtem...Tíz perccel később megjelent Fábi, én sem tudom hogy és hazahozott...Röviden ennyi... - hazudtam folyamatosan. A szemem sarkából figyeltem, hogy Dani milyen precízen dolgozik, de gyorsan elfordítottam a fejem, mert észrevettem Elenát, aki az ajtóból figyelte a jelenetet. Nem tudtam elképzelni, hogy mióta lehetett itt. Amikor látta, hogy nézem, megszólalt.
- Dani! Elviszem Vivit! - jelentette ki. A fiú csak gyorsan bólintott és tovább folytatta a munkát. Megszeppenten néztem a lányra. Ő türelmetlenül intett, hogy menjek már. Újabb gondolatmenet futott végig az agyamon.
Ez mi?! Miért akar ez a csaj beszélni velem?! MI A CSUDA?! Menjek? Jó...látom türelmetlen...megyek...
Az ötödik másodpercben fölpattantam és követtem Elenát. Kimentünk az erdő szélére és leültünk egy farönkre. Sokáig nem szóltunk egymáshoz míg végül megtörtem a csendet.
- Hallottam szakítottatok Fábival... - mondtam, miközben mélyeket lélegeztem.
- Jól hallottad... - mormolta magában. A megkönnyebbülés átjárta a testemet. Nem mintha, azt gondolnám, hogy Fábi hazudik, csak na...így még jobb hallani...
- Sajnálom... - jelentettem ki komolyan.
- Igazából...nem szeret...ami régen volt elmúlt...valami más lányhoz kötődik és ezt érzem a viselkedéséből... - magyarázta, miközben zavartan igazgatta a haját. Meglepődtem.
- Régebben? - kérdeztem kíváncsian.
- Igen...Egy időben jártunk...Gondolom kíváncsi vagy... - mondta ködös tekintettel. Lassan bólintottam, lélekben próbáltam felkészülni arra amit hallani fogok - Két éve volt...Fábival találkoztunk itt az erdőben...Igen, itt...Ugyanis én is vérfarkas vagyok...Tehát ugye összefutottunk. Megláttam és beleszerettem...Mindig is azon az állásponton voltam, hogy én sosem leszek szerelmes, de ő megváltoztatott...Bevallotta, hogy tetszem neki és összejöttünk. Jártunk két évig, aztán most nyáron elköltöztem a falkámmal és szakítottunk. Nem bírtam nélküle, ezért visszajöttem...Még mindig őrülten szeretem...
Elena arcán lassan folytak le a könnycseppek. A gyomrom görcsbe rándult. Maximálisan együtt éreztem vele. Úgy szeretni valakit, hogy a másik fél nem érez így, az valami szörnyű...
- Nagyon sajnálom... - nyögtem ki szánakozva. Megöleltem - Tudod, nem is vagy olyan rossz arc...
- Te sem...De néha idegesítenek a hisztijeid! - mosolyodott el. Elnevettem magam. Ennél a pillanatnál az összes utálatom elszállt, valami hihetetlenül szoros kötelék alakult ki köztünk. A pillanatot elrontva, a bokorból kiugrott egy tucat csuklyás alak és nekünk rontottak.
- Lenaaa!!! - ordítottam, felálltam és előkaptam a pisztolyomat. A lány belerúgott az első vámpírba. Hűvösség járta át a testemet. Oldalra néztem. Elenát láttam meg gyönyörű, vöröses-barnás színű farkasként. Rárontott még két lényre, akik hanyatt estek. Előre fordultam. Három alak jött nekem egyszerre. A pisztolyomat biztosítottam és lőttem, folyamatosan. Egyszer csak előbukkant Viki és vele együtt Csongi, két tőrrel a kezében. A lány rátámadt természetfeletti erejével a maradék hat vámpírra, a fiú meg az eszméletleneket szúrta szíven tőrével, mert ugyebár biztosítani kell a lények halálát.
 Mikor mindegyik alak a holtan feküdt a földön, egy emberként lélegeztünk fel. Elena is emberré változott.
- Köszönjük! - mondtam fáradtan - De amúgy hogy kerültök ide?
- Vivi őrség. Amióta Zsanna itt ólálkodik, Chris félt téged - magyarázta Viki komolyan.
- Eltakarítjuk a testeket és visszaállunk a helyünkre. Ti pihenjetek le - mondta Csongi rezzenéstelen arccal. Lenával bementünk a barlangba és rögtön Fábi szobája felé vettük az irányt.
- Mi történt lányok? - idegeskedett Dani - Nem tudtam kimenni! A bátyámat nem lehet itt hagyni egyedül.
- Csak tizenkét csuklyás vámpír támadt ránk, de Csongor és Viki segítettek - jelentette ki Elena halál nyugodtan. Elkezdtem a nyakláncomat birizgálni.
- Akkor jó... -sóhajtott.
- Jól bántál a pisztollyal! -mosolygott rám elismerően a lány.
- Köszi! - vigyorogtam vissza, aztán Fábira néztem - Danci...hogy van?
- Bizonytalan állapotban...Sok vért vesztett... - magyarázott a fiú.
- De ugye...nem fog...meghalni? - motyogtam. Dani megvonta a vállát. Szörnyű bűntudat kerített hatalmába. Kisétáltam a szobából és rázuhantam az ágyamra. Pár perce feküdtem a szememet és a lelkemet pihentetve, amikor megszólalt a mobilom. Elővettem.
- Ismeretlen szám... - motyogtam magamnak. Végül felvettem.
- Szia Vivi! - köszönt a hang. A felismerés átrázta az egész testemet és még jobban összekuszálta a gondolataimat.
- Te meg hogy szerezted meg a számom?! - háborodtam fel...

Folyt. köv.

By: Szöszii