16. rész *Érzelmi hullámvasút*

(Hangulatzene: Nightcore - Glad You Came <---Katt a linkre! :D)

...Ezt nem hiszem el! Ez a hülye gyerek nem tud lekopni?! Még az sem elég neki, hogy Fábi kis híján megölte...
- Hogy vagy? - kérdezte a barátságos hang.
- PATRIK! HOGY A FRANCBA SZEREZTED MEG A SZÁMOM?! - ordibáltam dühösen.

- Amikor aludtál, kinéztem a telefonodból... - kuncogott. Elállt a lélegzetem.
- PATRIK! - idegeskedtem.
- Nyugiii! Csak azt akarom tudni, hogy épségben hazaértél e - jelentette ki. Idegességemben beletúrtam a hajamba.
- Igen...Te amúgy így most zaklatni fogsz? - haraptam bele az alsó ajkamba. A fiú elröhögte magát.
- Csak akkor, ha akarod... - titokzatoskodott. Valami huncut félmosolyt képzeltem az arcára...
- Lehet, hogy megengedem... - mosolyodtam el. Magam sem tudom, hogy miért, de engedtem neki. Valami érzés magával ragadott és nem engedett el amíg ezt ki nem mondtam.
- Szuper! Holnap suli után a 20. kerületi parkban? - kérdezte.
- Megbeszéltük - bólintottam. (Bár, úgy se látta...) Ekkor Fábi lépett be a szobába - Figyi, most mennem kell...Majd hívj, szia!
- Helló - hallottam a vonal túlsó végéről és letettem. A telefont ledobtam az ágyamra.
- TE MÉRT VAGY ITT?! - háborodtam fel. Odafutottam hozzá és átkaroltam.
- Át...jöttem...me...megnéz...ni...hogy vagy... - nyögdécselt. Ebben a srácban hihetetlen mértékű erő van...Más mozdulni se bírt volna egy ilyen sebbel...
- Én jól vagyok, de te viszont nem! Szóval most szépen visszamegyünk a szobádba! - utasítottam. A fiú bólintott. Átkaroltam a derekát és a kezét átvezettem a vállamon. Egyet léptünk, de Fábi hirtelen összerogyott. Épphogy sikerült felsegítenem.
- Nhem...bí..rom...  - nyögte. Az alsó ajkamat harapdáltam idegességembe. Végül ráfektettem a srácot az ágyamra. Melléültem.
- Így jobb? - kérdeztem aggódva. Fábi bólintott. Hihetetlen volt. Öt percig csak néztem. Fel nem tudtam fogni hogy tud ilyen semleges képet vágni. Legalább könnyeznie kéne a fájdalomtól...Elképesztően erős...
- Kivel beszéltél az előbb? - szólalt meg hirtelen.
- Ömmm...Hömmm...Kittivel... - hazudtam. Fábi bólintott. Ekkor bejött Dani.
- Bátyó! Hihetetlen vagy! Neked pihenned kell!! Mért bujkálsz mindig Vivi szobájában? - mosolygott - Ugye nem zavar?
- Persze hogy nem!!! De úgy tűnik átmenni már nem tud...Szóval itt kell maradnia...Nem baj? - néztem a szemeibe.
- Ha te nem bánod? - érdeklődött.
- Dehogy! - mosolyogtam rá Dancira és adtam neki egy puszit - Jó éjt!
A fiú bólintott és kiment.
- Elmegyek fürödni...jó? - kérdeztem Fábitól. Ő mordult egyet. Én átmentem a mosdóba. Levetkőztem és magamra engedtem a forró vizet. Az végigperzselte minden egyes porcikámat, de nem érdekelt. Átgondoltam az egészet ami történt velem...Anyáék vajon hogy vannak? De! Várjunk...Nem is az igazi szüleim...Hazudtak nekem. Nem hívhatom őket így...
A gondolatmenet végén észrevettem, hogy már görcsösen szorítom a zuhanyrózsát. Ellazítottam a kezem és áttereltem az agyam Fábira. Miattam került ilyen helyzetbe...Csak is az én hibám, ami történt vele. Fel sem bírom fogni, hogy hogy lehettem ilyen hülye. Miért akartam egyáltalán rálőni Lenára. Nem hiszem el...
A szemem sarkából kibukó könnyeim még hevesebben égették a bőrömet. Éreztem, hogy valahogy jóvá kell ezt tennem. Tudtam, hogy sikerülni fog, Fábi meggyógyul!
 Kiléptem a zuhanyzóból és magamra tekertem a törülközőm. Odaléptem a tükör elé. A párát egy kézmozdulattal letöröltem.
- Hát ilyen vagyok én? Egy szörnyeteg, aki mindenkinek csak fájdalmat okoz? - kérdeztem szomorúan. Bementem a szobámba.
- Fábi légyszíves csukd be a szemed amíg nem szólok! - kértem. A fiún halványan végigfutott egy huncut félmosoly, majd lehunyta a szemét. Gyorsan átöltöztem - Kinyithatod!
A srác rám emelte a tekintetét és csak nézett. Én odaültem mellé.
- Mi a baj? - érdeklődtem kedvesen.
- Te... - mondta. Elcsodálkoztam.
- Még is miért? - tudakoltam.
- Mert te...mindig...úgy...elv... - szakította félbe a mondatot az ajtónyitódás. Chris lépett be a szobába.
- Kristóóf! - felpattantam az ágyról és a nyakába borultam. Ő szorosan tartott és megpuszilta a homlokom - Te mit keresel itt?
- Hallottam a támadásról...Vikiék jelentettek... - komorodott el - Örülök, hogy látlak!
- Amint látod, életben vagyok! Most ki vigyáz éppen rám? - nevettem.
- Lola és Beni. Most ők lettek az éjjeli őrök és én is itt maradok...veled - mosolygott, aztán megcsókolt. Jó volt hozzá bújni és érezni az illatát. Tudtam, hogy szerelmes vagyok...
Az egyik pillanatban megremegtem...Éreztem a hátamba fúródva Fábi tekintetét, így elhúzódtam Christől.
- Mivel az ágyadat elfoglalta a beteg, ezért gyere, aludjunk kint - fogta meg a kezem.
- Jól van egy pillanat és megyek! - jelentettem ki. A fiú kisétált a szobából. Ráültem az ágyra. Fábi a plafont nézte.
- Szóval, mit akartál mondani? - érdeklődtem kedvesen.
- Nem lényeges... - nézett rám.
- Na! Csak tudod! - kérleltem.
- Fáradt vagyok - közölte és elfordította a fejét. Elkomorodtam.
- Hát jó...Bocsánat... - mondtam és megsimítottam a srác arcát, aztán kimentem a szobából, be a nappaliba. Ott Chris várt rám.
- A kanapé jó lesz? - kérdezte nevetve. Mosolyogva bólintottam és hozzábújtam. Így aludtam el. Szívemben teli érzésekkel...

Folyt. köv.

By: Szöszii