12. rész *A jövevények és a fenyegetés*

(Sziasztok! Hoztam a kövi részt! :) Valamint nemsokára jön egy meglepetés, amit remélem örömmel fogattok majd! ;) Hangulatzene: Nightcore - I Knew You Were Trouble (Katt a feliratra) Jó olvasást! :D)

...Megijedtem. Fábi megakar csókolni?! Úristeeen! Na jó Vivi, maradj nyugodt! Behunytam a szemem és vártam.
Egyszer csak lélegzést éreztem a fülem mellett.
- Viszont, Elenát akartad lelőni. Még az is jobb lett volna, ha engem...Ezért dühös vagyok...Ő a szerelmem, nekem a világot jelenti és ezt nem hagyom annyiban... - súgta. Elhúzódott tőlem és az ujját a szájához emelte, hogy úgymond hallgassak erről. A fejem elárulta az érzéseimet. Meglepődtem, több szempontból is, először azon, hogy Fábi fenyegetőzik, másodszor, hogy "Elena a világa" és harmadszor, hogy másra számítottam...Nem is tudtam ezeken elgondolkozni mert újból megszólalt:
- Most meg menj és hívd ide a szerelmemet, kérlek - mondta és elfeküdt. Gyorsan bólintottam és kibotorkáltam a szobából. Bementem a könyvtárba. Mindenki ott ült és beszélgetett.
- Elena, menj... - nyögtem erőtlenül. A lány bólintott és önelégülten távozott. Nekidőltem az ajtófélfának és üreges szemekkel bámultam a semmibe. Kellett nekem ez...Ennek a kis tehénnek a boldog pofáját kell bámulnom. Pff...Miközben efféle gondolatok jártak a fejemben, Chris megfogta a kezem.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva. Persze, tökéletesen vagyok! A barátom megfenyegetett, ráadásul úgy, hogy majdnem megcsókolt közben. Király érzés, mondhatom! Persze nem ezt mondtam neki.
- Igen...csak aggódom Fábi miatt... - válaszoltam és egy halvány mosolyt erőltettem az arcomra, aztán megcsókoltam.
- Szeretlek - jelentette ki.
- Nem mondtad még elégszer? - kérdeztem nevetve. Na, igen. Ez valódi volt. A szerelem, amit Kristóf iránt éreztem.
- Sosem lehet elégszer mondani... - válaszolt és megölelt. Ahogy belesimultam a karjai közé, már is biztonságban éreztem magam. Egy kis idő múlva elhúzottam tőle.
- Most hazamegyek - jelentettem ki. Chris nem kérdezett semmit, csak bólintott és intett egyet. A többiektől is elköszöntem és elindultam.
 Kb. félúton járhattam amikor futást hallottam a hátam mögött. Megfordultam és meglepetten vettem tudomásul, hogy Dani az. Megvártam, hogy odaérjen mellém és tovább fojtattuk az utat.
- Te meg? - kérdeztem.
- Utánad jöttem - válaszolta mosolyogva.
- De, Danci...A tesód? - érdeklődtem.
- Megvár! - mondta nevetve. Én erre akaratlanul is elmosolyodtam, de aztán gyorsan vissza is savanyodtam, ugyanis eszembe jutott a Fábival enyelgő Elena undorító képe. Pfujj...Aztán húsz perc múlva meg is érkeztünk.
- Na akkor nyomás gyakorolni - utasított Dani és bementünk a szobába. Érdekes volt. Mintha egy másik világba csöppentem volna. A falon egy csomó fegyver kis komódok tele lőszerrel és ami a legérdekesebb az az előttem elterülő lőtér volt. Karton papír emberekre voltak ráfestve piros célkeresztek. Ha eltaláltál egyet jött ki a következő és így tovább. Dani odaadta a pisztolyomat és megmutatta a helyes technikát. Elkezdtem lőni, de valahogy még a karton emberke szélét sem találtam el. Ekkor a fiú előállt egy fura ötlettel. Odament a magnóhoz(?) és bekapcsolta.
- Ez meg minek?! - kérdeztem meglepetten. Egyáltalán hogy jön ide a zene? A lövéstől sem hallok semmit, nem hogy ezt!
- Nem koncentrálsz eléggé. Tudsz táncolni? - érdeklődött.
- Igen. Általános suliban, fölsőben modernre jártam - mondtam - De miért?
Meg is kaptam rá a választ. Dani felkért! (???)
- Ömm? - nyögtem ki.
- Csak gyere! Meglátod jó lesz! - biztatott.
Elkezdtünk táncolni. Tök zavarban voltam az elején, de utána röhögve dőltünk össze.
- Na érted már? - nevetett a fiú. Bólintottam. Megfogtam a pisztolyt és lőttem. Fejen találtam a bábut!!!
- Ezaaz! - kiáltottam és ugráltam örömömben. Dani a tiszteletemre elkezdett robot táncot járni. Na erre a mozdulatra röhögőgörcsöt kaptam. Olyan szinten vicces volt, hogy fájt a hasam a nevetéstől.
- Danci ne-he-he-hee!!! - nyerítettem. A mulatságunkat az vetett véget, hogy belépett az ajtón Elena.
- Halkabban, ha kérhetem...Itt van Fábi - jelentette ki komoran.
- Hol?! - kérdezte Dani meglepetten.
- A szobájában. Alszik - válaszolt a lány. Ekkor a fiú kirohant a szobából.
 Ketten voltunk a teremben Elena és én. Még a levegő is izzott a gyűlölettől. Nem tudtam örülni annak, hogy Fábi hazatért, mert itt volt ez a kígyó. Közelebb jött hozzám.
- Csak, hogy tudd Vivien, ideköltözöm - mondta és elment. Ez a kijelentés engem sokként ért. Na nehehee! Ezt a kis...izét kell naponta kerülgetnem?! Ne hogy már!
- B*****s!!! - kiáltottam, mint egy félőrült. A kezemet ökölbe szorítottam és a torkomat fojtogatta a harag. Kimentem a konyhába és főztem egy jó erős kávét. (Érdekes, mert én eddig sosem ittam.) Esteledett, de nem bírtam aludni a koffein miatt, ezért virrasztottam kb éjfélig, utána gondoltam egyet és elsétáltam a vámpírkastélyhoz. Úgy félúton járhattam, amikor megpillantottam a fák között egy pislákoló fényt. Letértem az ösvényről és utána eredtem. Tíz percig követtem, aztán megláttam egy picike tisztást és egy tűzrakást. E körül két alak ült. A fény megvilágította az arcukat. Egy nő, aki nagyon ismerős volt és egy férfi akit soha életemben nem láttam. Beszélgettek, sajnos azt nem hallottam hogy miről, de ekkor jött a felismerés.
- Úristen... - mondtam halkan és közben remegtem mint a nyárfalevél...

Folyt. köv.

By: Szöszii