13. rész *Akció, magas fokon*

(Hangulatzene: Nightcore - Your Love is a lie <---Katt a linkre! :D)

...Csak arra tudtam gondolni, hogy FUTNOM kell. Nem is tudtam elképzelni, hogy ez a nő mit kereshet itt. Így, hát amit a legjobbnak láttam, azt tettem. Rohantam, mint egy állat. Egyszer csak megjelent előttem.

- Na hova futsz, kis hallgatózó? - kérdezte nyugodtan.
- Oda, ahol te nem vagy! Szörnyeteg! - vágtam a fejéhez.
- Ugyan? Mit tud ellenem tenni egy tizennégy éves kislány? - gúnyolódott nevetve.
- Azt, amit te nem, Zsanna! - jelentettem ki mérgesen. Ezután körül vett a sárga fény. A vámpír megrökönyödve nézett rám és elkezdett hátrálni.
- Látó vagy? - kérdezte elszörnyedve.
- Igen. Na, meglepődtél? - érdeklődtem dühösen és egy erőtlen fénycsóvát küldtem rá. Nem voltam még olyan erős, de sikerült megdöbbentenem úgy, hogy el tudtam menekülni. Rögtön a vámpírkastély felé vettem az irányt.
 Amikor megérkeztem, meglepődve vettem tudomásul, hogy a kapu nyitva áll, így hát besétáltam. Az utam a könyvtárba vezetett. Megláttam, ahogy Beni, Viki, Csongor és Lola beszélgetnek.
- Sziasztok! - köszöntem, ekkor mindenki felém fordult.
- Heló látóka! Mi szél hozott? - kérdezte Csongor.
- Semmi Csongika, csak gondoltam sétálok egy jót. Út közben pedig találkoztam, Zsannával és egy férfival! - mondtam halál nyugodtan. Ekkor a többiek lefagytak. Én meg kell mondanom, kb ilyen reakciót vártam tőlük. Odamentem Benihez és felpofoztam. Elég szerencsétlen képet vágott szegény, szóval alig bírtam visszatartani a nevetést.
- Áúú! - jelentette ki, úgy 5 perc múlva. Na jó, én nem bírtam tovább és elkezdtem nyeríteni, de olyan szinten, hogy bekönnyeztem tőle. Az egyetlen normális ember, Viki volt, aki rögtön kapcsolt.
- Csongor, te kísérd haza Vivit! Beni, keresd meg Christ és Lola, velem jössz! - magyarázott idegesen és a többiek azonnal munkához is láttak. Csongi megfogta a karomat és kiráncigált a kapun.
- Hazaviszlek - jelentette ki.
- Nem vagyok süket! - vágtam rá.
- Tényleg, jó tudni... - mondta unottan.
- Tudod, nagyon jól esne ha nem lennél velem ilyen bunkó és... - magyaráztam, de ekkor két vörös szemű csuklyás alak jelent meg előttünk. Az egyik felém futott.
- Vigyáázz!!! - ordította Csongor, elém állt és belerúgott az üldözőmbe. A vámpír a lendülettől néhány métert repült - Segíts már!!!
Miközben a fiú a második támadóval birkózott, én előrántottam a fegyvert és énekelni kezdtem.
- Ez meg mire jó?! - idegeskedett a srác és ököllel belevert a lény arcába. Rá se hederítettem és azt figyeltem ahogy "az enyém" felkel a földről. Miután ezt elintézte elkezdett felém futni. Én csak vártam és amikor elég közel jött hozzám fejbe lőttem. Eközben Csongiék már a földön birkóztak. A vámpír leszorította a fiút, én meg nyugodtan odasétáltam és lelőttem. A srác lelökte magáról a hullát, felkelt és leporolta magát.
- Köszi vagy valami? - kérdeztem ironikusan és cinikusan rámosolyogtam.
- Még mit nem...Egyedül is elbírtam volna vele... - mondta unottan. Én kiröhögtem és tovább mentünk.
 Amikor hazaértünk, csendes volt a barlang.
- Na én itt el is köszönök. Szia! - intettem Csonginak. Ő csak bólintott és elindult visszafelé. Bementem a barlangba és hirtelen nagyon fáradtnak éreztem magam. Ránéztem az órára és láttam, hogy hajnali öt óra van. Na jóóó! Emberek azért...Suli lesz, én meg tisztára ki vagyok készülve. Széép, nagyon szép...
Elhatároztam, hogy lefekszek aludni, ha egy órát akkor annyit. Én nem bírom ezt! Bedőltem az ágyba és húztam a lóbőrt.
 Reggel arra ébredtem, hogy gitároznak mellettem.
- Mi a...Fábi?! - kiáltottam és felpattantam az ágyból. Rémülten néztem rá - Te meg?!
- Gondoltam, jól esne egy reggeli ébresztés. Viki mondta, hogy sokáig fent voltál az éjjel... - mosolygott sejtelmesen. Ez nekem, nagyon, de nagyon nem tetszett.
- Mit akarsz? - kérdeztem gyanakvóan.
- Azt, hogy soha többé ne sértegesd Elenát! Ne próbáld megölni, megütni. Inkább kerüld el nagy ívben! - förmedt rám - Azt nem tudom, mi okod van rá, hogy utáld, de jó lenne ha elfelejtenéd...és engem is...
- Mi van?! Felejtselek el? Ezt, hogy érted? - érdeklődtem nyugtalanul.
- Haragszom rád...Addig, ameddig meg nem bocsájtok, maradj távol tőlem! - jelentette ki, nagy nehezen felállt és kicammogott a szobából. Amit mondott, az engem nagyon szíven ütött. Egyszerre akartam sírni, hányni és hisztérikusan nevetni, de inkább csöndben maradtam és elkezdtem felöltözni. Az arcomon minden tükröződött. A fáradtság, a hiány, a szomorúság, a félelem, az idegesség, de legjobban a meglepettség. Lassan bementem a fürdőszobába és egy adag vakolatot kentem a fejemre. (A fáradtság...) A művelet közben Dani belépett a szobába.
- Mit csinálsz? - kérdezte mosolyogva.
- Készülök a suliba... - mondtam halkan, miközben hipnotikusan bámultam a tükröt. Dani óvatosan közelebb jött.
- De ma kezdődött az őszi szünet. Tudsz róla? - érdeklődött zavartan.
- Nem baj. A suli azért van, hogy bemenjünk... - válaszoltam furán.
- Vivi, te jól vagy? - kérdezte Dani aggódva.
- Jól...Hm...Jól... - mondtam lassan.
- Biztos? - tudakolta óvatosan.
- Jól va-gyok...Hmm...Tudod Danci, ez egy nagyon jó kérdés...Hogy én jól vagyok? Neeem, egyáltalán nem! TUDOD MÉRT NEM? A BÁTYÁD MIATT! - förmedtem rá és aztán elkezdtem hisztérikusan röhögni. Dani megfogta a karomat és kihúzott a konyhába.
- Mit mondtál neki, te idióta?! - kiabált rá Fábira. Én közben még mindig nevettem...
- Semmit. Csak azt, hogy szálljon le rólunk... - válaszolta a fiú nyugodtan.
- Meg fogod te ezt bánni és még nem is tudod, hogy mért...Nézd meg mit csináltál vele! - mutatott rám Dani.
- Eddig is ilyen volt, nem? - kérdezte és gúnyos mosolyra húzta a száját. Én ekkor abba hagytam a röhögést.
- Tudod te, hogy az a kis kígyó mennyire megváltoztatott?! Nem ez az a Fábi, akit én ismerek! Őrült vagy! - kiáltottam. A kezem ökölbe szorítottam és a szememben csak úgy lángolt a düh. Kirántottam a karomat Dani szorításából és kirohantam az útra. Csak futottam és egyszeriben a városban találtam magam. Egy pub előtt álltam és mivel jobb ötletem nem volt, ezért bementem. Leültem a pulthoz és kértem egy koktélt. A szívem sajgott, a fejem fájt a fáradságtól és a hangulatom is pocsék volt. Úgy gondoltam, hogy egy kis ital nem árt. Miután megkaptam a poharamat, azzal a kezemben mentem le a táncparkettre és elkezdtem táncolni...

Folyt.köv.

By: Szöszii