9. rész *Látó*

...Gyorsan lebuktam az asztal alá. Ekkor betörte az ajtót a vámpír.
- Hol van az a nyomorult halandó?! -ordibálta magából kikelve és a búvóhelyem felé közeledett. Nem bírtam tovább, felálltam és a szemébe néztem.
- Elég! - jelentettem ki. Erre a fiú eltántorodott és hátrált egy lépést.

- Te...Te...Te...Egy...l...látó vagy! - mondta rettegve - Fejezd be!!!
- Mit és mi az a látó? - kérdeztem rémülten. Ebben a pillanatban berontottak a kastély lakói. Chris mögém szökkent és próbált lefogni.
- Eressz eel!!! - kiáltottam, aztán valami hűvös járta át a testem, csak annyit érzékeltem, hogy Kristóf két(!) métert zuhant és elájult. Miközben Lola elkezdte ápolni a fiút, az idegen már térdre kényszerült. Ekkor állt elém Viki. A szemei megvillantak és az egész testéből egy kék fény tört elő és engem célzott meg. A sugár hatására az ismeretlen vámpír nem feszengett többet, nagy nehezen felállt és nekem ugrott, de Chris (Aki eközben felépült.) ellökte.
- Nyugi! Ő nem az ellenségünk! Én hoztam ide! - magyarázta Kristóf.
- Értem... - mondta - Csongor vagyok...
- Vivi... - válaszoltam halkan. A fiú bólintott és csendben elsétált - Most magyarázatot kérek! Sőt nem is, KÖVETELEK!
- Nyugodj meg! Elmesélünk mindent! - kezdett bele Lola - A látó a legritkább és legerősebb képesség a világon. Sosem tudhatod, hogy mik a képességeid, kivéve kettőt. A jövőbe látást és a lefegyverzést. Ezeken kívül neked kell megtalálnod a többit.
- Én is látó vagyok - mondta Viki - Én foglak kiképezni. Ha segítség kell, szólj nekem. Na mi akkor megyünk is. Szia!
- Jól vagy? - kérdeztem Christől.
- Igen... - mosolygott rám - Gyere! Menjünk ki a teraszra.
Bólintottam és követtem a fiút. Amikor kiértünk az erkélyre, ránk sütött a déli nap sugara. Valami furcsa, megmagyarázhatatlan érzés lett rajtam úrrá. Nem is figyeltem Kristófra, csak azt vettem észre, hogy megfogja a kezem és a szemembe néz.
- Ömm...Nem is tudtam, hogy a vámpírokat nem égeti el a nap... - mondtam, talpig vörösen és zavartan. Erre felnevetett, magához húzott és megcsókolt. Életem első csókja volt ez. Éreztem az illatát, beleolvadtam az ölelésébe. Rájöttem, hogy szeretem, nagyon. Mégis volt valami ami nem hagyott nyugodni. Amikor elengedett mélyen a szemembe nézett.
- Szeretlek - jelentette ki. Nem bírtam rá válaszolni. Kristóf ekkor bement, én meg lenéztem a kastély előtt elterülő erdőre és ekkor megértettem. Két kék szempárt láttam eltűnni a fák között. Leugrottam a teraszról és a lény után eredtem. Egy kis idő múlva egy tisztásra érkeztem. Egy fiú állt ott.
- Mit akarsz? - kérdezte idegesen.
- Fábi...Had magyarázzam el! - kérleltem.
- Nekem ne mondj semmit! Menjél csak a kis vámpírkáidhoz! - utasított.
- Fábi... - könyörögtem és ekkor elkezdtek potyogni a könnyeim. Annyira fájt, hogy elvesztettem az önuralmam, odarohantam a fiúhoz és átöleltem. A srác megfordult és átkulcsolta a karjait körülöttem.


















Hosszas vigasztalás után, Fábi megszólalt:
- Haza jössz velem?
Bólogattam és csendben elindultunk a kastély felé.
 Egyedül léptem be a várba, mivel a fiú nem akart velem bejönni. Összecsomagoltam a kevés cuccomat és ki akartam menni megkeresni Christ, de ő megelőzött.
- Hova mész? - kérdezte kedvesen.
- Haza... - mosolyogtam - Ne aggódj jövök még...A látói képességeimet meg kell tanulnom uralni...
Egy csókkal elköszöntünk és én elindultam Fábival a barlanghoz...

Folyt.Köv.

By: Szöszii